A középkorban a modern fodrászok elődei nemcsak a hajat és a szakállat vágták, hanem vénákat is nyitottak, anélkül, hogy ennek pontos módját ismerték volna. Azóta minden megváltozott, és a szakemberek kizárólag minőségi szolgáltatásokat nyújtanak. Hogyan fejlődött a fodrászszakma Budapesten? Ezt tárgyaljuk a budapest1.one oldalon.
Nemcsak borbélyok, hanem sebészek is
A fodrászüzletek már a XIII. században léteztek. A középkori mesterek hajat vágtak, szakállat borotváltak, és sebészi feladatokat láttak el: ereket varrtak, fogakat húztak, végtagokat amputáltak. A XVIII. századig jól elvégezték ezeket a feladatokat, hiszen senki nem ellenőrizte szaktudásukat. Amikor Mária Terézia kezdett uralkodni az Osztrák–Magyar Monarchiában, több törvényt adott ki, amelyek szabályozták a sebész-borbélyok tevékenységét. A nagyszombati egyetem első orvosi karának megalapítása előidézte az orvoslás és a fodrászat szétválasztását. A borbélyok orvosi tevékenysége háttérbe szorult. Eközben a fodrászok nem maradtak munka nélkül, hiszen a frizurák egyre népszerűbbé váltak az arisztokrácia körében. Az 1800-as évek közepére a hajvágás már a hétköznapi emberek számára is elérhető volt. 1904-ben megalakult a Magyar Fodrászok Szövetsége. 1922-ben olyan törvényt fogadtak el, amely szerint a női és férfi fodrász külön szakmának számít.
A második világháború után Magyarországon körülbelül 20 000 fodrász dolgozott, de az államosítás teljesen átalakította az iparágat. 1950-ben Budapesten államosították a Csáky és a Petőfi Sándor utcai, valamint a Múzeum körúti szalonokat. Ekkor alapították meg a Budapest Állami Fodrászatot hét telephellyel. 1970-re a városban 112 szalon működött, amelyek a „Budapest Állami Fodrászat” részét képezték, és itt készültek a híres „Annabelle” és „COSI” frizurák. A „Figyelő” újság 1969-es cikke szerint a fodrászatokban speciális helyiségek voltak, ahol különféle vitamin-, paraffin-, olaj- és kénes kezeléseket végeztek, amelyek feszessé tették a bőrt. Különleges szerepe volt a „Solux” lámpának, amely gyógyító hatással bírt. A teljes kozmetikai eljárás kevesebb mint egy órát vett igénybe.
Az állami fodrászatok mellett a kis, államosított vállalkozásokból egymás után alakultak szövetkezetek. 1960-ban Budapesten kilenc szövetkezet működött. Például a „Vénusz” fodrász szövetkezetnek 84 szalonja volt több kerületben. Érdemes megjegyezni, hogy akkoriban nagyon kevés szakképzett és hozzáértő mester volt. Azonban ha egy jó borbély jó hírnévre tett szert, és minőségi szolgáltatást nyújtott, akkor sok nő között népszerűvé vált. Ezért ha egy jó szakember az állami struktúrából egy szövetkezetbe ment, a kliensei is követték őt.
Szolgáltatások és kozmetikumok a fodrászatokban
Mind a szövetkezeti, mind az állami szalonokban különféle kenőcsök, parókák és valódi hajból készült póthajak is kaphatók voltak. A „Figyelő” 1969-es kiadása arról számolt be, hogy a 112 állami fodrász szalon bármelyikében mindenki megtalálhatta és megvásárolhatta a legjobb svájci hajápoló kozmetikumokat, így nem kellett Nyugatra utazniuk értük. Az állami fodrászatok ezenkívül külföldi professzionális termékeket használtak, és viszonylag olcsó árakon — 9-15 forintért — nyújtottak szolgáltatásokat.
A szalonok különös figyelmet fordítottak ügyfeleik súlyára is. Az Engels téren és a Petőfi Sándor utcában található helyiségekben korszerű, Svájcból vásárolt felszerelések voltak, amelyek szaunából, masszírozóból és vibrációs eszközből álltak. Az eszközök fő előnye, hogy jól eltávolították a felesleges kilókat különböző területekről. Az eljárás után minden vendég zuhanyozhatott és megigazíttathatta frizuráját.
A fodrászipar fejlődése
A férfiak ápolási szokásai közben eltértek. 1957-től a fodrászszolgáltatások gyors fejlődésnek indultak, de ez nem tartott sokáig. Divatba jött a kissé hanyag, sajátos stílusú haj, amelyet mindenki maga formált. A férfiak leggyakrabban elektromos borotvát vásároltak, és otthon borotválkoztak, ami lényegesen olcsóbb megoldás volt.
1975-ben a vasárnapi munkanap bevezetése komoly kihívás elé állította az állami fodrászokat. Így 16 szalon vasárnap is nyitva tartott Budapesten. A fodrászok számára nehéz volt kezelni a hétvégén leginkább látogató kliensek nagy tömegét. Azonban az együttműködő kollégákkal ellentétben szombattól késő estig vasárnapig dolgoztak. A fáradtság miatt a kiszolgálás minősége romlott, és az ügyfelek gyakran panaszkodtak az udvariatlanságra és a sietségre.
A szocialista korszak problémái a fodrásziparban már az 1980-as években megmutatkoztak. Budapesten rengeteg szalon volt, de kevés volt jó minőségű. Az üzletek jelentős veszteségeket szenvedtek. Az iparág hanyatlásának első jele az volt, hogy 1985-ben az állami fodrászatokat kisebb magáncégekké alakították át. Ezenkívül a kormány teljesen leállította a kisipari szövetkezetek finanszírozását, és több szabadságot adott a magánvállalkozásoknak. Aztán a rendszerváltás után az elavult vállalkozásokat és létesítményeket privatizálták. így kezdődött az a korszak, amely lehetővé tette a modern budapestiek számára, hogy számos szalon közül válasszanak, amelyek kiváló minőségű szolgáltatásokat nyújtanak.