A budapesti Országos Széchényi Könyvtár nem csupán egy könyvraktár, hanem a magyar kulturális emlékezet szíve. A gróf Széchényi Ferenc által a XIX. század elején alapított intézmény évszázadok óta ritka kéziratoknak, ősnyomtatványoknak és egyedülálló levéltári dokumentumoknak ad otthont. Itt minden kötet a történelem tanúja, minden polc egy kapu a múltba, maga a könyvtár pedig már régóta a tudás élő múzeumává vált. A XXI. században az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) ötvözi a hagyományokat a modern technológiával, hozzáférést biztosítva a nemzeti örökséghez kutatók, diákok és mindenki számára, aki érdeklődik Magyarország történelme és kultúrája iránt. További részletek a budapest1.one oldalon.
A könyvtár születése és Széchényi Ferenc szerepe
A Nemzeti Könyvtárat – Magyarország első országos közintézményét – gróf Széchényi Ferenc alapította 1802. november 25-én. A mecénás kezdeményezése példa nélküli volt: a könyvtár azonnal jelentős állományhoz jutott, amely mintegy 15 000 nyomtatott könyvet, több mint 1200 kéziratot, több száz térképet, címert és metszetet, valamint egy érmegyűjteményt tartalmazott, ahogyan az a kor vezető európai könyvtáraiban szokás volt. Az alapító okiratot a király már másnap ratifikálta, ezzel megerősítve az új intézmény hivatalos státuszát.
A látogatók előtt a könyvtár 1803-ban nyitotta meg kapuit Pesten. Küldetése a kezdetektől fogva világos volt: hozzáférhetővé válni Magyarország minden lakosa számára, és megőrizni az ország kulturális örökségét. Az anyagi alapok megteremtéséhez a vármegyék és városok lakóinak hozzájárulását kérték – kezdetben önkéntes adományok, később kötelező befizetések formájában. Jelentős szerepet játszottak az egyes mecénások is, akiknek alapítványai biztosították az intézmény stabilitását és fejlődését.
1808-ban az 1808. évi VIII. törvénycikk megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot, és a Széchényi Könyvtárat beolvasztották annak szervezetébe, hivatalos neve ekkor a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára lett. Ettől kezdve nem csupán könyvek és dokumentumok tárházaként működött, hanem a magyar nemzeti kulturális rendszer szerves részévé vált, betöltve a kutatási, oktatási és kulturális központ szerepét.
Már történetének korai szakaszában felkeltette a tudósok, diákok és mecénások figyelmét. Minden egyes könyv, kézirat vagy térkép, amely a gyűjteménybe került, nem csupán megőrzésre talált, hanem a magyar szellemi és kulturális identitás formálásának eszközévé vált, megalapozva az ország jövőbeli tudományos és irodalmi fejlődését.
Magyarország főkönyvtárának hosszú hányattatása
Alig két évvel a hivatalos megnyitó után a Széchényi Könyvtár hosszú költözési sorozatba kezdett, amely több mint negyven évig tartott, és csak a Nemzeti Múzeum épületében való végleges elhelyezéssel ért véget.
1805-ben, a kiújuló francia–osztrák háború árnyékában a gyűjteményt Temesvárra menekítették. Kezdetben a pálosok kolostorában helyezték el, ám a katolikus egyház szemináriumot tervezett ott kialakítani, így a helyiségeket el kellett hagyni. Érdekesség, hogy éppen ekkor kapta a Palota utca a Szeminárium utca nevet, majd 1874-ben Papnevelde utcára keresztelték át.
1807 és 1817 között a könyvtár a Királyi Egyetem épületének egy részében kapott helyet, a kolostor szomszédságában. Itt tágas termeket, külön olvasótermet és szolgálati lakásokat biztosítottak a személyzet számára. Azonban 1809-ben, a napóleoni háborúk miatt, a könyvtárat ismét evakuálni kellett – ezúttal Nagyváradra.
Eközben a gyűjtemény a kötelespéldányoknak és a mecénások adományainak köszönhetően folyamatosan gyarapodott, ami egyre sürgetőbbé tette a biztonságos tárolás kérdését. Fontos lépés volt, hogy az országgyűlés 1808-ban jóváhagyta a Nemzeti Múzeum létrehozását, amelynek az értékes kulturális és történelmi anyagok – köztük a Széchényi Könyvtár – állandó őrzőhelyévé kellett válnia.
A múzeum számára a Batthyány-telket jelölték ki az Ország úton (a mai Múzeum körúton). Itt egy tágas, XVIII. századi villa állt, amelyet Klobusiczky Ferenc érsek építtetett, később pedig Batthyány József érsek tulajdonában volt. 1817-ben a könyvtár ide költözött, és a földszinten rendezkedett be. Ideiglenes otthona az előcsarnok, egy mintegy 14 méter hosszú díszterem és hat kamra lett. A következő húsz év a viszonylag nyugodt fejlődés időszaka volt.
1838-ban azonban Pesten bekövetkezett a nagy árvíz. Szerencsére a gyűjtemény megmenekült: a könyveket a Batthyány-villa emeletére menekítették, de magát az épületet elöntötte a víz, így ismét biztonságosabb helyet kellett keresni. Ez a hely a Ludovika Akadémia (Ludoviceum) lett – a tisztiiskola az Üllői úton –, ahol a könyvtárnak hét nagy szobát utaltak ki a második emeleten.
Mindenki tisztában volt vele, hogy ez csak átmeneti megoldás: a könyvtárnak állandó és megbízható otthonra volt szüksége. A Nemzeti Múzeum építése már 1837-ben elkezdődött, de a történelmi viharok miatt a gyűjteményeket teljeskörűen csak 1875-ben sikerült itt elhelyezni, az 1867-es osztrák–magyar kiegyezés után, amikor Magyarországon stabilizálódtak a politikai és kulturális viszonyok.
Az Országos Széchényi Könyvtár hányattatásai több mint negyven évig tartottak, és minden egyes evakuálás vagy ideiglenes elhelyezés tükrözte a XIX. századi Magyarország nehéz sorsát – háborúkkal, árvizekkel és kulturális átalakulásokkal. A nehézségek ellenére a könyvtár megőrizte gazdag állományát, amely később az ország legnagyobb nemzeti kulturális tárházának magjává vált.
A gyűjtemény fejlődése és kulturális hatása
A Nemzeti Múzeum épületében való végleges elhelyezés után a Széchényi Könyvtár stabil fejlődésnek indult, létrehozva a magyar és a világirodalom egyedülálló gyűjteményét. A XIX. században állománya nemcsak nyomtatott könyvekkel, hanem ritka kéziratokkal, térképekkel, metszetekkel és levéltári dokumentumokkal is aktívan bővült, amelyek a tudósok és kutatók számára a tudás fontos forrásává váltak.
Különös figyelmet fordítottak a magyar kiadványok gyűjtésére, valamint a latin, német és francia nyelvű művekre, ami tükrözte Magyarország szoros kulturális kapcsolatait Európával. Az önkéntes adományoknak, a kötelespéldányoknak és a mecénási alapoknak köszönhetően a könyvtár fokozatosan növelte forrásait, az ország szellemi központjává válva.
A XX. század elejére a gyűjtemény már több százezer tételt számlált. Az olyan egyedi anyagok, mint az ősi ősnyomtatványok (inkunábulumok), történelmi térképek és címergyűjtemények, a Széchényi Könyvtárat Magyarország első számú tudományos és kulturális tárházává tették. Ennek köszönhetően az intézmény olyan hellyé vált, ahová nemcsak kutatók, hanem írók, művészek, diákok és politikusok is jártak, akik a nemzeti örökséghez és a kulturális emlékezethez kerestek hozzáférést.
Emellett a könyvtár oktatási központként is funkcionált. Külön olvasótermeket alakítottak ki, előadásokat és konzultációkat tartottak diákok és oktatók számára. A gyűjteményeket gondosan katalogizálták, ami megkönnyítette a ritka kiadványokhoz való hozzáférést és elősegítette a tudományos kutatások fejlődését.
A XX. század elejétől a Széchényi Könyvtár a kulturális csere színterévé vált, felkeltve a külföldi tudósok figyelmét is. Az új anyagok beérkezése, különösen a magánmecénások gyűjteményei és híres magyar személyiségek levéltári dokumentumai megerősítették a könyvtár státuszát Magyarország egyik legfontosabb nemzeti intézményeként.
A könyvtár költözése a Budavári Palotába
A XX. század közepére az Országos Széchényi Könyvtár végleg kinőtte a Magyar Nemzeti Múzeum épületét. Egy önálló épület szükségességéről már az első világháború előtt is beszéltek, de sem a két világháború közötti időszakban, sem a második világháború után nem sikerült megvalósítani ezt az elképzelést. Miután 1949-ben a könyvtárat szervezetileg leválasztották a Nemzeti Múzeumról, a helyhiányt ideiglenesen úgy oldották meg, hogy az állományt és a részlegeket a város több különböző épületében helyezték el.
A kulcsfontosságú döntés 1959. december 30-án született meg, amikor a kormány gazdasági bizottsága elhatározta, hogy a könyvtárat a Budavári Palota F épületébe költöztetik. Ez a lépés a palotaegyüttes nemzeti kulturális intézmények központjává alakításának nagyszabású tervének része volt. Úgy vélték, hogy az új tér legalább fél évszázadra megoldja a könyvtár gondjait, a valóság azonban sokkal bonyolultabbnak bizonyult.
A döntés pillanatában a palota a második világháború utáni romos állapotban volt. Helyreállítása évtizedekig húzódott, az 1950-es és 1960-as évek építési és restaurálási munkálatai volumenükben alig maradtak el a háborús pusztítás mértékétől. A könyvtár igényeihez a palota nyugati szárnyát – az F épületet, amelyet a XIX. század végén és a XX. század elején Ybl Miklós tervei alapján építettek – teljesen át kellett építeni. A munkálatok 1963-ban kezdődtek, de az eredeti tervek túl optimistának bizonyultak.
A folyamat során világossá vált, hogy a feladatok volumene jelentősen meghaladja az előzetes számításokat. A tervet többször felülvizsgálták, a határidőket elhalasztották, az építkezés üteme pedig lelassult. Különös nehézséget jelentett a könyvraktárak kialakítása: a belső udvarokban két, mintegy 30 méter magas, hétemeletes tornyot emeltek speciális mélyalapozással, amelyeket az állomány kolosszális súlyának elviselésére terveztek. Ezek a raktárak már 1973-ban elkészültek, de a teljes komplexum befejezése még éveket vett igénybe.
Csak az 1980-as évek elején gyorsították fel a munkálatokat. Az épület műszaki átadása 1983 decemberében kezdődött, majd a hiányosságok pótlásának hosszú szakasza következett. A könyvtár utolsó olvasói napja a Múzeum körúti épületben 1984. december 22-én volt. Az állomány költöztetése a tervezett kilenc helyett hat hónapig tartott, és 1985 tavaszán fejeződött be.
Az Országos Széchényi Könyvtár ünnepélyes megnyitójára a Budavári Palotában 1985. április 2-án került sor. Fennállásának 183 éve alatt a könyvtár először kapott saját, kifejezetten az igényeire tervezett otthont. A mintegy 44 000 négyzetméteres új komplexum akkoriban az ország legnagyobb középülete volt. A könyvespolcok teljes hossza elérte a 75 kilométert, a kiadványok mozgatását pedig egy automatizált szállítórendszer (telelift) biztosította, amely a mai napig működik.
Milyen kincseket rejt az Országos Széchényi Könyvtár?
Az Országos Széchényi Könyvtár nem csupán könyvek tárháza, hanem a magyar és a világkultúra valódi múzeuma, amely a tudomány és a művészet minden főbb területét lefedi. Küldetése a „hungarikumok” gyűjtése: azon műveké, amelyeket Magyarországon adtak ki, magyar nyelven vagy magyar szerzők írtak, illetve amelyek magyar vonatkozásúak. A könyvtár minden, az országban megjelent kiadványból két kötelespéldányt kap, biztosítva gyűjteményeinek szisztematikus gyarapodását.
Az ősnyomtatvány-gyűjtemény mintegy 1800 darab, 1500 előtt nyomtatott könyvet számlál. Köztük található a Gutenberg-biblia egy töredéke és a Chronica Hungarorum – az első Magyarországon nyomtatott könyv. Az antikva-gyűjtemény 13 000 darab XVI. századi emléket őriz, köztük Nostradamus „Próféciáinak” első kiadását. A Régi Magyar Könyvtár 8500 régi magyar könyvet őriz, köztük a Vizsolyi Bibliát – az első teljes, magyar nyelven nyomtatott Bibliát. Az Apponyi-gyűjtemény, amelyet gróf Apponyi Albert adományozott 1924-ben, több mint 3000 tételt tartalmaz, köztük a híres Tabula Hungariae-t, Magyarország legrégebbi fennmaradt nyomtatott térképét. Az egyéb egyedi anyagok közé tartoznak a képeslapgyűjtemények, régi cirill betűs kiadványok, az első nyomtatott könyvek archívumai és a könyvkötészet történetével kapcsolatos anyagok. A könyvtár mintegy 1 400 000 kéziratot őriz, beleértve a magyar nemzeti himnusz (Himnusz) és a Szózat eredeti kéziratait is.
A könyvtár a XIX. század óta gyűjti az időszaki kiadványokat. A gyűjtemény mintegy 250 000 kötetet számlál, amelyeknek majdnem 75%-a az egyetlen fennmaradt példány. Köztük van a „Nova Posoniensis”, Magyarország első rendszeres újságja, és a „Tudományos Gyűjtemény” (az eredeti szövegben „Журнал діячів науки”, de a kontextus alapján ez valószínűleg a Tudományos Gyűjteményre vagy hasonló korabeli lapra utal) – Európa egyik legrégebbi tudományos folyóirata.
A térképgyűjtemény, amely 1939-ben vált önálló osztállyá, több mint 300 000 egységet számlál, köztük 3400 térképet Széchényi eredeti, XIX. század eleji gyűjteményéből. A térképek nagyjából negyede a történelmi Magyarországot ábrázolja, a többi a világ minden tájáról származik. Az elmúlt években a könyvtár aktívan digitalizálja a térképészeti anyagokat, és együttműködik az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel a Virtuális Földgömbök Múzeumának létrehozásában. A Tabula Hungariae online is elérhető. A plakát- és kisnyomtatványtár, amelyet 1935-ben alapítottak, mintegy négymillió dokumentumot tartalmaz, ami a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű gyűjteményévé teszi.
1949-ben hozták létre a színháztörténeti tárat, amely 30 000 színdarabot és 380 000 dokumentumot foglal magában. A zeneműtár 170 000 nyomtatott kottát őriz, köztük Joseph Haydn, Liszt Ferenc kéziratait és első kiadásait, valamint Erkel Ferenc operáit. A 2007-ben alapított fotótár mintegy 40 000 üvegnegatívot és filmet tartalmaz, amelyek a könyvtár állományához kapcsolódnak.
2014-ben a könyvtárban felfedezték Mozart kéziratának egy új részletét – az A-dúr zongoraszonáta (KV 331) eredeti partitúrájának négy oldalát, amely korábban csak az utolsó oldaláról volt ismert. A papír és az íráskép teljesen megegyezett a mű már ismert részével, ami a zenetudomány számára rendkívül fontos eseménnyé tette a felfedezést.
Az Országos Széchényi Könyvtár nem csupán a tudást őrzi, hanem Magyarország kulturális örökségét védi, egyesítve az irodalmat, a zenét, a térképészetet és a vizuális művészeteket, hozzáférhetővé téve azokat a kutatók és a nagyközönség számára.
Források:
- https://www.cenl.org/library/national-library-of-hungary-orszagos-szechenyi-konyvtar-oszk/
- https://pestbuda.hu/en/cikk/20220926_this_year_is_the_220th_anniversary_of_the_founding_of_the_national_szechenyi_library
- https://oszk.hu/node/4976?mobile=off
- https://oldsite.sznm.ro/sznme.php?o=library
- https://tortenet.oszk.hu/html/magyar/03kronologia/rovid_kronologia_honlapra_1.pdf