A „Kabel- és Műanyaggyár” Budapest legnagyobb gyára volt, ahol különféle műanyagból készült villamosipari termékeket gyártottak. Emellett ez volt az egyetlen hely, ahol évtizedeken keresztül hanglemezeket készítettek. Történetéről és egyedi jellemzőiről részletesebben itt olvashatunk: budapest1.one.
A gyár felépítése
1883-ban a budapesti kereskedő Perczi Károly Mór és a német származású mérnök, Friedrich Jakob Schachere közös vállalkozást alapítottak, amely kezdetben „Első Magyar Távirdasodrony és Kábelgyár” néven működött. Az innovatív és egyedülálló gyár termékei már a második évben elismerést kaptak. Az üzem magánszemélyek számára nyújtott szolgáltatásokat, akik otthonukba távírót vagy telefont szerettek volna telepíteni. Az elszigetelt vezetékek és kábelek gyártása mellett a gyár 1894-re számos elektromos terméket is kínált, és több szabadalmat is bejegyzett a kábelezés és szigetelés területén.
Hamarosan Perczi és Schachere egy új üzem létrehozását tervezték a budapesti Fehérvári úton. 1898-ban 6324 négyzetméteres területet vásároltak, és 1900 szeptemberében beindították az üzemet. A gyár részvénytársaságként működött, mivel ez volt az állami kedvezmények elnyerésének feltétele. 1900. december 22-én hivatalosan is bejegyezték „Magyar Kábelgyár Perci és Schachere” néven. A 80 000 koronás alaptőkét döntően szabadalmak, berendezések és nyersanyagok adták, emellett Perczi és Schachere 100 000 koronát is befektettek. Az irányítást a két alapító látta el.
A gyár fő terméke a gyengeáramú kettős gyűrűs kábel volt, amelyet minden telefonos hálózati csatlakozásnál használtak. Az üzem emellett hurokvezetékeket is gyártott.
A magyar piac vezetője
A „Magyar Kábelgyár Perci és Schachere” folyamatosan versenyzett az osztrák iparral, bár a termékek minősége egyenértékű volt. Különösen a bécsi „Siemens & Halske” cég kínálta termékeit jelentősen alacsonyabb áron, mint a budapesti gyár. Ezért 1904-ben Perczi és Schachere körlevelet tettek közzé az újságokban, amelyben bejelentették, hogy ugyanazon az áron kívánnak kábeleket gyártani, mint versenytársaik. Emellett előnyre próbáltak szert tenni új szabadalmak megszerzésével.
A vállalat az élvonalban járt a szabványosítás terén, különösen az erősáramú kábelek esetében. Az alapítók arra törekedtek, hogy Magyarországon kizárólag hazai szigetelőket használjanak. 1911-ben megállapodást kötöttek két másik magyar kábelgyárral – a „Felten” és a „Guilleaume” céggel –, hogy termékeiket a Magyar Mérnöki Társaság által előírt szabványok szerint gyártják. Ennek köszönhetően a termékek menettel ellátottak lettek.
Fontos megjegyezni, hogy az elektromos létesítmények tűzbiztonsága kiemelkedő fontosságú volt, különösen az erősáramú kábelek esetében. Az egységes szabványok helyes bevezetésén és alkalmazásán túl a hazai kábelgyárak vulkanizált gumiból készült magokat kezdtek gyártani. Emiatt a „Magyar Kábelgyár Perci és Schachere” területén 1921-ben gumihengerlő részleget nyitottak, és megjelent a piacon a „Danubit” szalag, amelynek segítségével a villanyszerelők könnyen szigetelhették az illesztéseket.
1922-ben megkezdték a villanyszerelés nélkülözhetetlen eszközének, a Bergmann-csőnek a gyártását. Az első világháború éveiben a gyár katonai kommunikációs eszközöket gyártott, de 1919–1920 fordulóján néhány hónapra leállt a szénhiány miatt.
Vezetőváltás és új fejlődési szakasz
1920-ban Perczi fia, Imre, okleveles vegyészmérnök, bekerült a gyár igazgatóságába. Ezt követően döntés született a részvénytőke növeléséről. Bár a vállalat hatalmas nyereséget ért el, irányítási problémák is jelentkeztek. A „Magyar Kábelgyár Rt.” hosszú ideig családi vállalkozás maradt, mivel minden részvény az alapítók kezében volt. Hamarosan Perczi megvásárolta az üzletrészek többségét, és eltávolította Schacherert a műszaki igazgatói posztról. Friedrichet csalódottá tette ez a bánásmód, és bírósághoz fordult.
1923 decemberében az igazgatóság konferenciát tartott, hogy újabb jelentős tőkebevonást hajtsanak végre. Schachere ellenezte ezt, de senki sem hallgatta meg, így a döntést meghozták. Végül Perczinek sikerült kiszorítania üzlettársát az üzletből. 1920 elején Károly lett a gyár vezérigazgatója, fia, Imre pedig műszaki igazgató.
1924-ben a pozsonyi „Kábelgyár Rt.”, amelynek szintén volt egy üzeme a Fehérvári úton, megvásárolta a „Magyar Kábelgyár Rt.” részvényeit. Ezután Perczi nyugdíjba vonult, és a gyár irányítását a pozsonyi cég képviselői vették át.
1926-ban hivatalosan is egyesült a két vállalat, és azóta „Kábelgyár Részvénytársaság” néven működött. Hamarosan a cég egy újabb szigetelőcsöveket gyártó üzemet és az ingatlanok adásvételével foglalkozó „Kőműves Rt.” vállalatot is megvásárolta.
Az 1930-as években a Magyar Posta a gyár egyik legnagyobb megrendelőjévé vált. 1931-ben a gyár elkezdte a bakelit alapanyag gyártását. Ebből elektromos alátéteket, konnektorokat, telefonházakat, WC-ülőkéket és számos más terméket készítettek. A gyártás biztosítása érdekében a vezetés kénytelen volt megvásárolni egy szabadalmat a német „Bakelit” vállalattól. 1936-ban a gyár területén megnyílt a hanglemezek gyártásával foglalkozó üzem, amelyet galvanizáló géppel szereltek fel. Az 1938–1939-es fordulón az üzem meglévő épületeit egy emelettel bővítették, így a vállalat területe 8200 négyzetméterre nőtt, és 400 főt foglalkoztatott.
Az 1930-as évek közepén megváltozott a tulajdonosi struktúra. 1936-ban a kábelgyár részvényeinek többségi tulajdonjogát a magyar „Felten and Guillaume” cég vásárolta meg. Annak ellenére, hogy a „Kőműves Rt.” a hazai műanyagipar vezetője volt, prioritásként továbbra is a kábelek és különféle elektromos berendezések gyártását kezelte. Az exportból származó bevétel jelentős hasznot hozott számára.
A virágzástól a bukásig
A második világháború alatt a gyár hadiipari termelést folytatott. 1952-ben átnevezték „Kabel- és Műanyaggyár” névre. 1955-től műanyag korongokat, polisztirol WC-készleteket, sakk-készleteket és sok más terméket is gyártottak itt. A „Kabel- és Műanyaggyár” sikeresen együttműködött a könnyűiparral: műanyaggal impregnált textíliákat állított elő, amelyekből műanyag csapágyakat készítettek a szövő- és fonógépekhez. Azonban a lemezek gyártása továbbra is prioritást élvezett.
1955-re a gyárban 1800 ember dolgozott. Tovább fejlődött és bővült. 1958-ban megkezdődött a gyár korszerűsítése, amelynek részeként új berendezéseket szereltek be: acélhengerlő gépet, termoplasztik fröccsöntő gépet és kenőgépet a furnérgyártáshoz. 1987-ben a „Kabel- és Műanyaggyár” kölcsönt kapott. Ebből egy olyan termelőüzemet építettek, ahol akkumulátorok műanyag elemeit gyártották. 2015-ben a technológia elavulása miatt leállították a termelést, és az épületeket különféle kereskedelmi-raktározási cégeknek adták bérbe. 2024-ben megkezdték a gyár lebontását, és a helyén lakóépületeket építettek. Ezzel végleg lezárult annak a legendás vállalkozásnak a története, amely évtizedeken át kiváló minőségű termékekkel látta el Magyarországot.