A budapesti Központi Vásárcsarnok az egyik legismertebb épülete a magyar fővárosnak. Története egy olyan ötlettel kezdődött, amely rendet kívánt teremteni a kereskedelemben és biztosítani a város gyors növekedését a XIX. század második felében. Az új vásárcsarnoknak a higiénia, a kényelem és az építészeti kifejezőerő mintaképévé kellett válnia. Fennállása során átélt egy tűzvészt az építkezés alatt, háborúkat, hanyatló időszakokat és egy grandiózus restaurálást. A 2020-as években a Központi Vásárcsarnok továbbra is szolgálja a város lakóit és a magyar főváros vendégeit egyaránt. A turisták számára ez nem csupán egy vásárlási lehetőség, hanem egy időutazás is – abba a korba, amikor Budapest éppen egy nagy európai fővárossá vált. Bővebben a budapest1.one oldalon.
Az ötlettől a Központi Vásárcsarnok tervéig
A XIX. század második felében Budapest rohamosan változott. Buda, Pest és Óbuda 1873-as egyesítése után Magyarország új fővárosa modern európai metropolisszá alakult, ahol fejlődött az ipar, a közlekedés és a kereskedelem. A népesség növekedésével azonban egyre élesebben merült fel az élelmiszer-ellátás kérdése. Az alkalmi bazárok és a kisebb piacok már nem bírták a terhelést, és nem feleltek meg a kor követelményeinek.
A századfordulón a fővárosban 44 piac működött, ahol 4000-től 8000-ig terjedt a kereskedők száma. Azonban a körülmények messze voltak az ideálistól. A legtöbb helyen nem volt víz, az állatokat és az élelmiszereket egymás mellett árulták, a higiéniai előírások pedig sok kívánnivalót hagytak maguk után. A városi tisztiorvos a reformok szükségességét hangsúlyozta, de a helyzetet csak radikális lépésekkel lehetett orvosolni.
Ezeknek a problémáknak a megoldása a népgazdasági és ellátási bizottságra hárult, amely 1892-ben pályázatot írt ki a főváros első fedett vásárcsarnokának megépítésére. Az új vásárcsarnoknak a tisztaság, a rend és a kényelem mintaképévé kellett válnia, miközben azt is demonstrálta, hogy Budapest készen áll a nagy európai városok szabályai szerint működni.
A helyszín kiválasztása is szimbolikusnak bizonyult. Az építkezéshez a Fővám teret választották, ahol a régi sóraktárak és vámépületek álltak. A Duna közelsége megkönnyítette az áruk vízi úton történő szállítását, a központi elhelyezkedés pedig a különböző kerületek lakói számára is könnyen elérhetővé tette a leendő piacot. Az ötlet megvalósításában fontos szerepet játszott az egyesített város első polgármestere, Kamermayer Károly, aki a modern fedett piacok építését a városi kereskedelem modernizálásának kulcsfontosságú lépésének tekintette.
Így alakult ki fokozatosan a Központi Vásárcsarnok koncepciója – egy új, „európai” főváros szimbóluma, ahol az élelmiszereknek és a kereskedelemnek a XIX. század végi legmagasabb normáknak kellett megfelelniük.
A Központi Vásárcsarnok építése és építészete
Amikor 1892-ben kiírták a tervpályázatot, a szakértők szigorú követelményeket fogalmaztak meg a leendő épülettel szemben. Annak „erősnek, gazdaságosnak és praktikusnak” kellett lennie. Alaposan kiértékelték a beépítési területet, az árusító sorok elrendezését, a dunai kikötővel és a vasúttal való kapcsolatot, valamint a gépjármű- és gyalogosforgalom kényelmét. Különös figyelmet fordítottak a belső galériákra, lépcsőkre, a világításra és az általános szerkezetre.
A fő újítás az acél tartószerkezet használatának ötlete volt. Ezt a döntést nemcsak a modern trendek, hanem a tűzbiztonsági megfontolások is indokolták. A fémszerkezet sokkal stabilabb és gazdaságosabb volt, mint a hagyományos kő vagy fa anyagok. Példaként a berlini, lipcsei és frankfurti német kiállítási pavilonok szolgáltak, amelyek inspirálták a megbízókat.
A kilenc benyújtott pályamű közül a zsűri, amely magyar és külföldi szakértőkből állt, Pecz Samu építész munkáját választotta. Kezdetben a bizottság más építészek, köztük párizsi és lipcsei tervezők pályázatait is fontolóra vette. Végül azonban Pecz kapta meg az építési engedélyt. Tervét találták a leginkább megfelelőnek a „világvároshoz méltó” vásárcsarnok koncepciójához.
Az építkezés 1894-ben kezdődött és közel három évig tartott. A folyamatot nehézségek és konfliktusok kísérték. Egy ponton a magyar kőművesek, attól tartva, hogy elveszítik a munkájukat, sztrájkot szerveztek a cseh és olasz munkások bevonása ellen. A legnagyobb megrázkódtatást azonban az 1896. június 30-án kiütött tűzvész jelentette – mindössze tíz nappal a tervezett megnyitó előtt. A tűz a tető 50–60 méteres szakaszát pusztította el, a kárt 50–60 ezer forintra becsülték. A tragédia okai ismeretlenek maradtak. Még a közel egy évig tartó hivatalos vizsgálat sem adott végleges választ.
Pecz Samu kénytelen volt gyorsan felülvizsgálni a terveket. Megerősítette a tűzvédelmi intézkedéseket, több tűzcsapot, tetőablakot és további lépcsőt tervezett be. Ezeknek a változtatásoknak köszönhetően a vásárcsarnokot sikerült befejezni, és 1897 februárjában ünnepélyesen megnyitották a főváros lakói előtt, ezzel Magyarország legnagyobb kereskedelmi épületévé vált a XIX. század végén.
A Központi Vásárcsarnok megnyitása
Az új épület ünnepélyes megnyitója 1897. február 15-én volt. Ezen a napon Bánffy Dezső miniszterelnök nemcsak a Fővám téren, a Központi Vásárcsarnok előtt mondott beszédet, hanem megemlékezett további négy vásárcsarnok – a Hold utcai, a Rákóczi téri, a Klauzál téri és a Hunyadi téri – egyidejű megnyitásáról is. Így a főváros egy egész hálózatnyi modern, fedett piaccal gazdagodott, ami teljes mértékben megfelelt a XIX. század végi, egész Európán végigsöprő „vásárcsarnok-építési láznak”.
A köszöntő szavak után szimbolikus jelentőséggel bírt az első tehervonat, amely egyenesen begördült az új csarnok épületébe, demonstrálva a jól átgondolt közlekedési logisztikát. Már másnap megkezdődött a teljes körű működés, és az élet felpezsdült a falai között.
A Központi Vásárcsarnok építése 1 millió 900 ezer forintba került a városnak – majdnem annyiba, mint a másik négy vásárcsarnok összesen. A projekt megdrágulását a tűzvész következményeinek felszámolása, valamint a zökkenőmentes áruszállítást biztosító alagút és vasúti sínek megépítése indokolta.
Az épületen a kor legjobb magyar iparosai és mesterei dolgoztak. Az acélszerkezetet a Schlick Vasöntöde és Gépgyár Rt. készítette, a díszes kerámiaelemeket és a ragyogó, mázas tetőcserepeket pedig a Zsolnay-gyár. A homlokzatot pirogránit technikával készült, kifinomult elemek díszítették.
A csarnok belső terét gondosan zónákra osztották. Az egyik oldalon a kiskereskedelem, a másikon a nagykereskedelmi sorok kaptak helyet. A hús-, zöldség-, gyümölcs-, tejtermék- és halpultok mögött egy külön emelvény szolgált a hagyományos árverések helyszínéül. Külön rész volt a baromfiudvar. A csarnok körüli galériákon tilos volt élelmiszert árulni, így itt kosarakat, írószereket és ajándéktárgyakat kínáltak.
Kereskedelmi szabályok és az első nehézségek
A Központi Vásárcsarnok 1897-es megnyitását szigorú szabályok bevezetése kísérte, amelyek a rendet és az új egészségügyi előírásoknak való megfelelést hivatottak garantálni. Az árusok kizárólag a csarnok által biztosított felszereléseket használhatták. Az egyéni sátrak és saját építmények tilosak voltak. Ha egy kereskedőnek további helyre volt szüksége, csak a sajátja melletti második helyet bérelhette ki, és csak akkor, ha arra más árus nem tartott igényt.
Cégtáblákat és bármilyen reklámot csak a vásárcsarnok igazgatóságának engedélyével lehetett elhelyezni. A bérleti díj a termék típusától függött. A legdrágábbak a halas helyek voltak, mivel a bérlők speciális hűtőpultokat kaptak. Cserébe az árusok ingyenesen használhatták a modern kényelmi szolgáltatásokat – a lifteket és a telefonkészüléket az épületben.
Az egészségügyi előírásoknak megfelelően minden terméket csomagolni kellett, az áruk ellenőrzésére és válogatására pedig egy közös raktár szolgált. A szállítási és értékesítési rendszer is szigorúan szabályozott volt. Az árut éjjel szállították, a piac pedig minden hétköznap 5:00-tól 12:00-ig és 16:00-tól 19:00-ig tartott nyitva.
Nem meglepő, hogy az új szabályok ellenállást váltottak ki. A Vasárnapi Újság azt írta, hogy a piac „elvesztette régi vásári hangulatát” és egyhangú térré változott. A kereskedőknek tilos volt hangosan hívogatni a vevőket, kiabálni, énekelni, fütyülni vagy káromkodni. Mindez a „tisztességes” viselkedési normák megsértésének számított. Sok árus panaszkodott, hogy a szigorú termékkiválasztási rendszer túl merev. A vevők pedig a növekvő árakra és a barátságtalan kiszolgálásra panaszkodtak.
A szokatlan mérési és minőség-ellenőrzési rendszer konfliktusokhoz, sőt, árulefoglalásokhoz is vezetett. Az alkalmazkodás megkönnyítése érdekében speciális tanfolyamok szervezését javasolták a kereskedők számára. A városi hatóságok nyomására létrejött a Vásárcsarnoki Kereskedők Egyesülete.
Idővel azonban a piac bebizonyította szükségességét. Az elégedetlenség ellenére az áruforgalom nőtt, a belső tér pedig fokozatosan javult. Hamarosan külön halcsarnok épült, a Duna mentén pedig boltíves galériák jelentek meg. A Központi Vásárcsarnok fokozatosan nyerte el azt a formáját, amely hosszú évekre Budapest szimbólumává tette.
A Központi Vásárcsarnok a háborúk alatt és után
Az első világháború káoszt hozott a Központi Vásárcsarnok életébe. Az élelmiszerárak rekordmagasságokba szöktek, az összetűzések és lopások mindennapossá váltak. A helyzet stabilizálása érdekében külön vásárcsarnoki rendőrséget hoztak létre. A Kereskedelmi és Iparkamara pedig ideiglenesen központi árakat állapított meg az alapvető termékekre. Ezen intézkedések ellenére a hangulat a csarnokban feszült maradt, a megszokott kereskedelmi fegyelem pedig súlyosan sérült.
A legnagyobb károkat a piac a második világháború alatt szenvedte el. Az épület földszintje, a baromficsarnok teljesen megsemmisült, a Pipa utcai kereszthajó pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A helyreállítás során a pincében tárolt kerámiákat használták fel, de a javítást sietősen végezték, előnyben részesítve a gyorsaságot az esztétikával szemben.
Az 1960-as években a helyzet csak tovább romlott. Az oda nem illő, zárt árusítósorok megjelenése megváltoztatta a piac korábbi hangulatát. A tér valóságos sátorvárossá változott, mindenféle építészeti harmónia nélkül. Az épület szerkezete a számos rombolás és ideiglenes javítás után egyre életveszélyesebbé vált. Végül 1991-ben a piacot végleg bezárták egy teljes körű felújítás érdekében.
A Központi Vásárcsarnok új élete
Évtizedekig tartó hanyatlás és pusztulás után, 1991-ben a Fővárosi Tervező és Építész Iroda kidolgozta a Központi Vásárcsarnok teljes helyreállítási tervét. Az építészcsapat fő feladata az egyedi Zsolnay-téglák és kerámiaelemek helyreállítása volt, amelyek az épületnek jellegzetes történelmi arculatot kölcsönöztek. Az 1994-ben befejezett restaurálás visszaadta a piac műemléki státuszát, és újra megnyitotta kapuit a város lakói és vendégei előtt.
Különös figyelmet fordítottak a díszkivilágításra, amely éjjel kiemeli az épület építészeti részleteit. A két órát is helyreállították, amelyek most Kodály Zoltán „Kimentem a piacra…” című dallamát játsszák. Ez a dallam a történelmi vásári élet hangulatát idézi, és visszaadja a piacnak egyedi koloritját.
1999-ben a felújított vásárcsarnok nemzetközi elismerésben részesült. Elnyerte a FIABCI World Prix d’Excellence díjat, a CNN Travel pedig „Európa legszebb piacának” nevezte. A The Guardian újság Európa tíz leghíresebb vásárcsarnoka közé sorolta a budapesti Központi Vásárcsarnokot. A 2020-as években továbbra is fontos kereskedelmi központ és a város egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága.
Azt mondják, hogy a budapesti Központi Vásárcsarnok vendégei között olyan híres személyiségek is megfordultak, mint I. Ferenc József császár, Sigmund Freud és Margaret Thatcher.
Források:
- https://piaconline.hu/nagycsarnok/a-nagycsarnok-tortenete/
- https://budapest100.hu/wp-content/uploads/2017/01/F%C5%91v%C3%A1m-t%C3%A9ri-V%C3%A1s%C3%A1rcsarnok-B%C3%A1csi-Kinga.pdf
- https://pestbuda.hu/cikk/20220215_egykor_nehezen_szoktak_meg_oket_mara_budapest_latvanyossagaiva_valtak_a_125_eve_atadott_pesti_vasarcsarnokok
- https://pestbuda.hu/cikk/20190916_domonkos_csaba_25_eve_ujult_meg_nagyvasarcsarnok
- https://www.budapestinfo.hu/hu/kozponti-vasarcsarnok