Ebben a történetünkben olyan budapesti írókról lesz szó, akiket a XX. századi magyar történelem sötét korszakai sújtottak. Ezek az emberek nemcsak az életükért küzdöttek, hanem saját valóságérzékelésüket és létük lényegét igyekeztek megosztani a világgal. A hétköznapokat véget nem érő küzdelemként élték meg, és tudni akarták, mire képesek, mi a legfőbb teljesítményük. További részletek a budapest1.one oldalon.
László Bitó lázadó lelke
Amikor Magyarországon a kommunisták kerültek hatalomra, László Bitó családja többé nem érezte magát biztonságban Budapesten, így elhagyták a fővárost.
László, ahogy felnőtt, egyre inkább gyűlölte az „idegeneket”, akik az ő hazájában saját rendet próbáltak teremteni. Az élet nehéz volt, és a fiatal Bitónak a komlói bányában kellett dolgoznia. Amikor elérkezett az idő, forradalmi vezetővé vált. A lázadó lélekben felhalmozódott szenvedély és a nemzeti eszményekért való harc vágya 1956-ban sem hagyta tétlenül. Bár a részletekbe nem merülünk el, a legfontosabb, hogy túlélte a forradalom borzalmas napjait. A forradalom leverése után az életét féltve az Egyesült Államokba menekült.
Az Egyesült Államokban Bitó elismertséget szerzett. Ösztöndíjat kapott, így a Bard College-ban tanulhatott.
1960-ban diplomázott, majd három évvel később megszerezte a doktori címet sejtbiológiából a Columbia Egyetemen. Kiemelkedő szakmai elismerést vívott ki, többek között a „Latanoprost” nevű, glaukóma kezelésére alkalmas készítmény kifejlesztésével. Több mint százötven tudományos munkát publikált, és számos kitüntetésben részesült, például megkapta a Proctor-medált 2000-ben, majd 2013-ban a Helen Keller-díjat a látás kutatásáért.
Írói pályája
Az ismert emberekről szóló újságcikkek általában röviden összefoglalják az életüket, ám László Bitó története túlmutat egy rövid összefoglalón. Az évek során átélt megpróbáltatások végül elvezették őt haza Magyarországra, miután a Szovjetunió szétesett, és a Vasfüggöny leomlott.
Nyugdíjba vonulása után visszatért Magyarországra, ahol újra felfedezte írói tehetségét. Tizennégy könyvet adott ki, köztük regényeket, antológiákat és esszéket.
Első regényei, mint például az „Istenjárás” és az „Az Ötödik Lovas”, saját emlékeiből merítettek, amelyek fontos történelmi eseményekkel voltak összefonódva Magyarországon. E műveit eredetileg angolul írta, de csak magyar fordításban jelentek meg.
Másik jelentős regénye, az „Ábrahám és Izsák” 1998-ban hozta meg számára a széleskörű elismerést, több nyelvre is lefordították. Ezen kívül esszéket írt az élet méltóságáról és a halálra való felkészülésről is.
László Bitó 2021-ben hunyt el Budapesten, ahonnan oly sokáig elválasztotta a sors.
Imre Kertész és rögös útja
Imre Kertész Budapesten született egy zsidó családban, apja kisvállalkozó, anyja pedig munkás volt. Szülők válása mély nyomot hagyott benne, de élete legszörnyűbb eseményei csak ezután következtek.
1944-ben letartóztatták, majd az auschwitzi haláltáborba deportálták, ahonnan később Buchenwaldba került.
Hihetetlen szerencsével sikerült túlélni a tábort, és visszatért Magyarországra, ahol belépett a hadseregbe. Az 1940-es évek végén budapesti újságoknál dolgozott, de 1951-ben elbocsátották a Rákosi-féle tisztogatások során.
Kertészt intelligenciája és ereje segítette abban, hogy még egy gyárban dolgozva is találjon időt és ihletet humoros színdarabok írására, valamint középkori szerzők fordítására. Német nyelvről fordított, többek között Nietzsche és Freud munkáit.
Első könyve, egy félig önéletrajzi trilógia, 1975-ben jelent meg. A trilógia harmadik részében az írónak az az álláspontja, hogy nem akar gyermeket egy olyan világban, ahol Auschwitz megtörténhetett.
2002-ben Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott.
Támogatta Izraelt, és gyakran utazott oda. Első felesége, hasonlóan hozzá, túlélte a náci táborokat.
Kertész Imre 2016-ban hunyt el Budapesten.