Eötvös Loránd nevét leggyakrabban a budapesti tudományegyetemmel és a fizika területén tett alapvető felfedezéseivel kötik össze. A szigorú tudós képe mögött azonban egy sokkal sokszínűbb személyiség rejlett. Szenvedélyes utazó, sportember, fotós és romantikus alkat volt, aki akkor is a tudományt választotta, amikor a hatalom és a magas társadalmi státusz már a kezében volt. Ebben a cikkben összegyűjtöttük azokat a kevésbé ismert tényeket Eötvös Loránd életéből, amelyek nemcsak a nagy fizikust láttatják benne, hanem az életvidám, lelkes és rendkívül modern embert is. További részletek a budapest1.one oldalon.
Turista volt, amikor a turizmus fogalma még nem is létezett
A 19. század második felében a „turizmus” fogalma a mai értelemben véve gyakorlatilag még nem létezett. Az utazás vagy kényszerűségből történt, vagy az arisztokrácia kiváltságos szórakozása volt. Eötvös Loránd kivételt képezett: nem a divat vagy a társadalmi elvárások miatt indult a hegyekbe, hanem a mozgás öröméért, a megfigyelés vágyáért és a személyes élményekért.
Magyarországon az elsők között volt, aki a túrázást a természet tudatos tanulmányozásának tekintette, ötvözve a fizikai állóképességet a tudományos érdeklődéssel. Éppen ezért a magyar források gyakran nem egyszerűen hegymászóként, hanem az aktív természetjárás úttörőjeként emlegetik – olyan emberként, aki „igazából” utazott, jóval a szó mai értelmének kialakulása előtt. A kortársak beszámolói szerint Eötvös Loránd már 18 éves korától kezdve a gyalogtúrák szenvedélyes hódolója volt.
Legalább félezer magashegyi túrán vett részt
Eötvös Loránd 1919-ben bekövetkezett halála után Barcza Imre, a neves magyar turista és szakíró emlékezett meg róla a „Turistaság és Alpinizmus” hasábjain. Míg az egyetemi előadókban a tudós visszafogott és koncentrált volt, halkan és pontosan beszélt, mintha mindig a fizikáról értekezne, addig a hegyekben szinte kicserélték – életvidám, lelkes és igazán szabad emberré vált.
Bucsek Henrik hegymászó szerint Eötvös a hegyekben korántsem számított „műkedvelő tudósnak”. Legalább 500 magashegyi túrán vett részt, és nem kevesebb mint 110 csúcsot hódított meg, főként az Alpokban. E mászások mintegy negyede első megmászás volt: Eötvös 25–30 csúcsra jutott fel elsőként, és ugyanennyi alkalommal volt a második vagy harmadik meghódítók között.
Nem véletlen, hogy nevét viseli a Dolomitokban található Cima Cadin di San Lucano (2837 m) – a Cadini-csoport második legmagasabb csúcsa, amelyet a magyar hegymászók hagyományosan Eötvös-csúcsnak neveznek. Mi több, az örökségét kutató geofizikusok visszaemlékezései szerint maga Eötvös baráti körben néha tréfásan bevallotta: hegymászó teljesítményeire büszkébb volt, mint a torziós inga feltalálására.
Eötvös Loránd rajongott a fotózásért
Eötvös Loránd kiemelkedő hegymászó teljesítményeiről ma már a 19. században ritkaságszámba menő pontossággal alkothatunk képet, és ez nagyrészt neki magának köszönhető. A naplók és vázlatok mellett a bárónak volt még egy, akkoriban meglehetősen különcnek számító hobbija – a fényképezés. Mint körének számos arisztokratája, ő is élénken figyelte a technológiai újdonságokat, és korán felismerte a fotózásban rejlő lehetőségeket.
Eötvös megörökítette a 19. század végi Budai-hegység panorámáját, a Keleti pályaudvart, Pest utcáit, a magyar vidéki tájakat, a Balatont és az Alföldet. A legérdekesebb azonban az, hogy az 1870-es évek végétől kezdve a fényképezőgépet alpesi expedícióira is magával vitte, így a hegyeket nemcsak írásban, hanem képekben is rögzítette.
Ez valódi technikai kihívást jelentett: a kamerák és a felszerelés több tíz kilót nyomtak, a felvételek pedig nehéz, zselatinos üveglemezekre készültek. A mászások során egy külön erre kiképzett csapat cipelte a terhet a havas csúcsokra, hogy Eötvös még a legnehezebb emelkedők során is fotózhasson. A tudomány, a sport és a vizuális dokumentáció ilyen szintű összefonódása abban a korban rendkívül ritka volt.
Imádta a lovaglást és kerékpározott is
Ahogy arra Baráth István, Bodoky Tamás és Szabó Zoltán, az „Eötvös Loránd Emlékgyűjtemény múltja és jelene” című cikk szerzői rámutattak, a tudós sporttevékenysége nem korlátozódott a hegyekre. A magyar kutató más mozgásformákat is aktívan űzött, a testmozgást a mindennapi élet természetes részének tekintette.
Tavasszal és ősszel, amikor a család a pestszentlőrinci nyaralóban tartózkodott, lóháton járt be az egyetemre előadásokat tartani. Amikor pedig nem lovagolt, kerékpárral közlekedett Budapesten – ami egy 19. század végi professzor és arisztokrata esetében meglehetősen szokatlan és progresszív közlekedési módnak számított.
Őszintén szerette a lányait, a kutyákat és a tudományt
Eötvös Loránd fényképei nemcsak a tudóst, hanem a családapát is elénk tárják. A képeken gyakran feltűnnek lányai – Ilona és Rolanda –, kedvenc kutyái, valamint az alpesi tájak és a tudományos kísérletek pillanatai, amelyek élete szerves egységét alkották.
Külön figyelemre méltó, hogy a lányok nem csupán kísérték apjukat: együtt másztak vele a hegyekbe, gyakran nadrágban és csizmában – olyan öltözékben, amely a 19. századi arisztokrata hölgyek számára egyáltalán nem volt elfogadott. Eötvös tudatosan bátorította őket a hegymászásra, ami akkoriban még a férfiak számára is extrém sportnak számított.
Ilona és Rolanda 16, illetve 18 éves korukban szerettek bele a hegymászásba, és apjuk halála után is folytatták azt. Számos csúcsot elsőként hódítottak meg, és apjukhoz hasonlóan főként a Dolomitokban tettek gyalogtúrákat.
Neki tulajdonítják az első magyarországi röntgenfelvételt
Eötvös Loránd nemcsak a gravitációs kutatásokban volt úttörő. Laboratóriumi archívumaiban számos fényképet és leírást őriztek meg a fénnyel kapcsolatos kísérleteiről: vizsgálta a felületi feszültséget, a hullámok interferenciáját folyadékokban, igyekezett meghatározni a fény hullámhosszát, és fizikai jelenségeket szemléltetett – jóval azelőtt, hogy ez az egyetemi oktatás standardjává vált volna.
Éppen ezért Eötvösnek tulajdonítják az első magyarországi röntgenvizsgálatot is. Az első budapesti röntgenfelvétel – amely magának Lorándnak a kezét ábrázolta – mintegy 130 évvel ezelőtt készült, nem sokkal a röntgensugarak felfedezése után. Akkoriban az ilyen kísérleteket még nem kórházakban, hanem fizikai laboratóriumokban végezték.
A röntgensugárzás nagyon gyorsan forradalmasította az orvostudományt: lehetővé tette a törések, idegen tárgyak és rejtett sérülések láthatóvá tételét. Ami a 21. században rutindiagnosztikának számít, az a tudományos kíváncsiságból indult – és Eötvös ott volt azok között, akik elsőként próbálták ki az új technológiát a gyakorlatban.
Apja azt remélte, Loránd jogász lesz
Eötvös Loránd 1848. július 27-én született Budán, egy olyan családban, ahol a kultúra és a műveltség különösen nagy becsben állt. Édesapja, báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter, valamint elismert író és költő volt. Azt remélte, hogy fia, aki különös érdeklődést mutatott az irodalom iránt, a jogi pályát választja, és folytatja a társadalom szolgálatának családi hagyományát.
Loránd azonban a természettudományok iránt köteleződött el. Tanárai hatására a fizika felé fordult, maga mögött hagyva apja jogászi álmait. Már 24 évesen az elméleti fizika professzora lett a pesti egyetemen, egy évvel később a Tudományos Akadémia levelező, majd további tíz év múlva rendes tagjává választották.
A miniszter, aki a tudományért hagyta ott a politikát
Eötvös Lorándot, alig negyvenévesen, a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé választották, ami a tudomány területén elért kiemelkedő érdemeinek elismerése volt. Apjához hasonlóan ő is betöltötte a vallás- és közoktatásügyi miniszteri posztot, de hamar rájött, hogy a politika akadályozza tudományos munkáját.
1891-ben megalapította a Matematikai és Fizikai Társulatot, négy évvel később pedig az apjáról elnevezett Eötvös Collegiumot. Még utolsó éveiben is, amikor súlyos betegség kínozta, a tudós folytatta a kísérleti fizikát, terepi kutatásokat vezetett, és szinte haláláig publikált tudományos cikkeket.
Loránd 1919. április 8-án hunyt el. Temetésére a Nemzeti Múzeumban és a Kerepesi úti temetőben került sor, nagy tiszteletadás mellett. Albert Einstein, értesülve Loránd haláláról, a „fizika fejedelmének” nevezte őt.
Az egyetem nem puszta tiszteletből viseli a nevét
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) nem csupán a tisztelet jeleként viseli a nevét. Loránd nemcsak professzor volt, hanem reformer, később pedig az egyetem rektora is. Ő alakította ki a fizikaoktatás modern rendszerét, amelyben a hangsúly nemcsak az elméletre, hanem a hallgatók kísérleti munkájára is helyeződött, ami a 19. század végén valódi innovációnak számított.
A második világháború után, az 1950–1951-es tanév kezdetétől a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának határozata és a Minisztertanács jóváhagyása alapján vette fel Eötvös Loránd nevét. A korabeli újsághírek megjegyezték, hogy a reakciós erők erőfeszítései ellenére a munkásosztályból származó hallgatók aránya ebben a tanévben rekordot döntött.
Eötvös legtöbb tudományos munkája a Magyar Tudományos Akadémia kiadványaiban jelent meg. A tudós német és francia nyelven is publikálta értekezéseit. Számos kutatásának eredménye azonban csak kéziratos formában maradt fenn.
Loránd aktívan részt vett az egyetemi oktatásban, a tudományos utánpótlás nevelésében és a magyar tudományos élet fejlesztésében. Ezeknek a kérdéseknek számos értekezést és egyéb írást szentelt.
Források:
- https://tudas.hu/eotvos-lorand-altal-keszitett-fotokbol-all-ossze-a-hires-tudos-elete-es-munkassaga/
- https://mta.hu/tudomany_hirei/eotvos-lorand-evfordulo-tudomanyos-palya-eletrajz-kutatasi-eredmenyek-109572
- https://ujkor.hu/content/eotvos-lorand-az-ember
- https://www.instagram.com/p/DTkpHHNDBfY/
- https://www.origo.hu/nagyvilag/2025/12/rontgenfelvetel-elso-wilhelm-conrad-rontgen
- https://rubicon.hu/hu/kalendarium/1848-julius-27-eotvos-lorand-szuletese
- https://www.valaszonline.hu/2025/07/25/eotvos-lorand-fenykepei-fortepan-muszaki-es-kozlekedesi-muzeum-foldtani-szolgalat-hegymaszas-turizmus-tortenelem-szabadido/