A nyilvános fürdők története Budapesten a 19. század elejére nyúlik vissza. Ebben az időszakban a legtöbb épületet és lakást fürdőszoba nélkül építették. A 20. század közepére a fürdők elválaszthatatlan részévé váltak az emberek mindennapi életének – írja a budapest1.one.
Félévente egyszeri fürdés
A fürdők a középkor közepén rendkívül népszerűek voltak Európában. Azonban a pestisjárvány idején az emberek abbahagyták látogatásukat, mivel tévesen úgy vélték, hogy a víz terjeszti a fertőzést. Csak a 19. század végén vált ismét elterjedté a napi tisztálkodás gyakorlata. Ebben az időszakban kezdték meg a nyilvános fürdők építését azok számára, akiknek nem volt lehetőségük otthon fürdeni. Budapest népessége folyamatosan növekedett az iparosodás során, sokan vidékről költöztek a fővárosba, és a bérházakban szinte soha nem építettek fürdőszobát, mert ez a gazdagok kiváltságának számított. 1910-re Budapest háztartásainak mindössze 23,9%-ában volt fürdőszoba.
Ez természetesen nem jelentette azt, hogy az emberek nem tartották fenn a rendszeres tisztálkodást, mivel a legtöbb munkaadó lehetőséget biztosított dolgozóinak testük tisztán tartására. A munkahelyeken úgynevezett „tisztasági fürdőket” nyitottak, ahol mindenki ingyenesen használhatta a fürdőt vagy a zuhanyzót.
1884-ben a „Mérnök Újság” írta, hogy Budapesten szükség van nyilvános fürdők építésére, nemcsak az előkelők, hanem az alacsonyabb jövedelmű emberek számára is. A szegény munkások csak nagyon ritkán engedhették meg maguknak, hogy a fürdőkben fürödjenek a magas költségek miatt, így sokan csak félévente egyszer mentek el fürödni. 1928-ban a városi tanács határozatot hozott arról, hogy Budapest minden kerületében legalább egy nyilvános fürdőt kell létesíteni, amely mindenki számára elérhető lesz.
Időközben a vállalkozó szellemű üzletemberek gyorsan felismerték, hogy a fürdőszobák hiányából profitálhatnak. Például Mihály Gschwindt, a rumot és likőrt gyártó „Gschwindt” szeszfőzde tulajdonosa létrehozta az első nyilvános fürdőt Józsefvárosban (Budapest 8. kerületében), ahol a fürdőházban a szeszfőzde által használt forró vizet használták.
1960-ban Magyarországon 476 000 nyilvános fürdő volt, és 1963-ra ez a szám 577 000-re nőtt. 1966-ban a „Népszabadság” azt írta, hogy körülbelül 8,3 millió ember élt fürdőszoba nélkül, és igénybe vette a nyilvános fürdők szolgáltatásait.
Az első nyilvános fürdő Budapesten
Az első nyilvános fürdő a Dandár utcában épült. Építése 1929-ben kezdődött, és 1930-ban nyitották meg. Ekkor 16 felnőtt és 14 gyermek fürdőkád állt rendelkezésre. Így az emberek 50 vagy 70 fillérért vízkezeléseket vehettek igénybe.
A Ferencvárosi kerületi újság 1987-es cikkében írták, hogy 1930-ban a „Hámán Kató tér” melletti piac kereskedői és állattartói a munka után hazatérés előtt a fürdőt látogatták, ahol 38 fokra felmelegített csapvízben fürödtek. A fürdő, amelyet főként a munkásosztály tagjai használtak, nem csak tisztálkodási hely volt, hanem egyfajta szépségszalon is, ahol férfiak és nők számára borbélyok nyújtottak további szolgáltatásokat. A második világháború alatt a dandári fürdő kisebb károkat szenvedett, de 1945-ben, rövid zárvatartás után újra megnyitották.
1970 elején került sor az első felújítására. A vízvezetékes vizet a Széchenyi fürdő gyógyvizére cserélték, amelyet tartálykocsikban szállítottak. Ebben az időszakban folyamatosan nőtt a fürdőszobás lakások száma a városban, és 1978-ra a korábbi tisztasági fürdő nagyméretű gyógyfürdővé alakult.
2013-2014-ben zajlott le a második felújítása. Ekkor a korábban kihasználatlan területet bővítették a fürdőépítmények révén. Ma a fürdőben a szauna mellett 2 fedett és 2 szabadtéri medence, valamint egy hideg vizes merülőmedence található azok számára, akik szeretnék felfrissíteni magukat. A gyógyvíz a közeli Nemzeti Színház melletti forrásból érkezik a fürdőbe. Ásványi összetétele jótékony hatással van az ízületekre.