Szabó Lőrincet a magyar költészet egyik legkiválóbb alakjaként tartják számon. Tehetséges költő, műfordító, Kossuth-díjas alkotó, akinek mély tartalommal teli műveit minden korosztály szívesen olvasta – írja a budapest1.one.
Gyermekkor és ifjúság
Szabó Lőrinc 1900. március 31-én született Miskolcon. Édesapja mozdonyvezető, édesanyja pedig háztartásbeli volt, aki négy gyermeket nevelt. A család 1905-ben Balassagyarmatra költözött, ahol Lőrinc megkezdte az általános iskolát. 1908-ban Debrecenbe költöztek, ahol Szabó a Református Kollégiumban folytatta tanulmányait, és négy idegen nyelvet tanult: franciát, németet, latint és görögöt. Ekkor kezdett érdeklődni az irodalom iránt. Sok olvasmánya után, amelyeket korának híres írói ihlettek, megírta első verseit.
1918-ban, rövid katonai szolgálat után, Szabó Budapestre költözött, és beiratkozott a Műegyetemre. Két héttel később átjelentkezett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarának magyar-latin-német szakára, de tanulmányait nem fejezte be.
Egy barát segítsége
A költő első lakása egy reneszánsz stílusú, háromemeletes épületben volt a Damjanich utca 7. szám alatt. Ekkor már aktívan írt verseket, amelyeket bemutatott Babits Mihálynak. A magyar író nagy szimpátiát érzett az ifjú költő iránt, és baráti kapcsolatot alakított ki vele. Felismerve Szabó tehetségét, Babits megbízta egyetemi előadásainak tartásával is. Hamarosan Szabó a Nemzeti Könyvtár és a Magyar Írók Szövetsége titkára lett.
Érdemes megjegyezni, hogy Babits Mihály jelentős hatással volt Szabó költői karrierjére. Bevezette őt az irodalmi körökbe, és támogatta pályafutását. Babitsnak köszönhetően ismerkedett meg Szabó jövőbeli feleségével, Mikes Klárával, az “Az Est-lapok” irodalmi szemlézőjének, Mikes Lajosnak a lányával. Első látásra egymásba szerettek, majd összeházasodtak, és Mikes az újság szerkesztőségébe vette fel vejeként Szabót. A kiadónál gyorsan ismertté vált, nemcsak cikkeivel, hanem verseivel és fordításaival is.
1920-ban a Babitshoz tartozó “Nyugat” szerkesztősége megjelentette Szabó első versesköteteit és fordításait, köztük a “Kalibán” és “A Sátán műremekei” című műveket, amelyekre az absztrakt gondolkodás volt jellemző. Ezekben világosan megjelentek a keleti filozófiák hatásai. Az olvasók és a kritikusok kedvezően fogadták az ifjú költő műveit, és hamar népszerűvé vált. 1922 és 1927 között olyan nagy költeményeket írt, mint az “Óda a genovai kikötőhöz” és a “Fény, fény, fény, fény”. 1924-ben Szabó életében fordulat következett be: beleszeretett felesége barátnőjébe, Korzáti Erzsébetbe, és neki szentelte a “Köszönöm, hogy szerettelek” című verset. Miután Klára elolvasta ezt, rájött férje hűtlenségére, és öngyilkosságot kísérelt meg, amit követően a “Siesta” szanatóriumba került kezelésre.
Írói és fordítói karrier
1926-ban Szabó megalapította a “Pandora” című művészeti folyóiratot, amely hét számot élt meg. 1928 és 1944 között a “Magyarország” napilap munkatársa volt. Az 1930-as évek elejétől népi íróként is tevékenykedett, emellett rendszeresen szerepelt a rádióban, és Shakespeare műveit fordította a Nemzeti Színház számára, amelyért háromszor kapta meg a Baumgarten-díjat.
1943-tól Szabó műveiben egyre jobban megjelentek jobboldali nézetek, amiért 1944-ben letartóztatták. Egy évvel később eltiltották az írástól és a publikálástól. Ebben az időszakban jelent meg a “Föld, Erdő, Isten” című verseskötete.
1946 és 1949 között Szabó vezette a “Válasz” című folyóirat költészeti szekcióját. 1947-ben, számos tiltakozás ellenére, felvették az Írószövetségbe, és ugyanebben az évben a “Püski” kiadó megjelentette a “Tücsökzene” című verseskötetét. 1949-ben Szabó hivatalosan is engedélyt kapott művei kiadására, de főként fordítással és korábbi, 1926-os színdarabjainak átdolgozásával foglalkozott. Barátai támogatták és mellette álltak ebben az időszakban. Magánélete mélypontra jutott, miután Korzáti Erzsébet 1950-ben öngyilkos lett, ezzel véget vetve huszonöt éves kapcsolatuknak. Ekkor született meg a költő “A huszonhatodik év” című ciklusa. 1956-ban a Petőfi Párt tagja lett, és november 2-án az “Irodalmi Újság”-ban írt a forradalomról.
1957 márciusában Szabó Lőrinc megkapta a Kossuth-díjat, majd ezt követően megjelent a “Huszonhatodik év” című kötete. 1957. október 3-án elhunyt.
A Volkmann utcában található a Szabó Lőrinc Alapítvány és Emlékszoba, ahol megtekinthető a költő könyvtára, amely 20 000 kötetet tartalmaz, érintetlen állapotban, ahogy azt életében hagyta. Az emlékszobában található íróasztala, egy fiókban az Afrikából hozott homok, a kalap, amit Egyiptomban viselt, a halotti maszkja és az a kabát, amelyet 67 évvel ezelőtt a széken hagyott.